2020. március 22., vasárnap

Több mint egy év

Ebben a jelenleg lassan kaotikusnak látszó helyzetben úgy döntöttem újra "tollat ragadok". Nagyon rég jelentkeztem.. de már rég érik, hogy írok, csak még nem jutottam idáig. Nem biztos, hogy mindent le tudok írni ami az eltelt több mint egy év alatt történt velünk. Nem volt egyszerű az első év.. szinte az első félévet ketten töltöttük itthon. Apa messze dolgozott, de így még nagyobb lett az összhang azt hiszem. Az első hat hét félelmekkel, izgulással telt.. majd amikor végre sok-sok utánajárás után a papírok is a kezünkbe kerültek teljesen fellélegeztünk.. van egy Vér szerinti nevünkön viselt Kisfiú, aki a Bence Noel nevet kapta.
Alapvetően nyugodt, kiegyensúlyozott a kezdetektől.. mindig mosolyog, nem akadály az idegen helyen alvás.. már fél évesen Apával együtt töltöttünk egy hetet messze az otthontól.. azt is szuperül vette..  Nem vagyunk betegesek.. játszani imád, a zenét.. a mesélést még inkább. Kb. 5 hónapos korától átaludta az éjszakákat.. egészen 10 hónapos koráig.. azóta újra ébredünk egyszer enni.. vagy mostanság egyszer sem.. viszont így korán ébred. Lassan eljutok oda, hogy olyan kis kuckót alakítsak ki számára amit anno megálmodtam.. ha lett volna 9 hónap előnyöm. De nem volt és talán most nem bánom.. mert semmiért nem adnám. Egyesek szerint tiszta apja.. Mindenki belelát valami vonást belőlünk.. és Ő úgy formálódik ahogy neveljük.
Persze nem minden cukormázas azért Nálunk sem. Történt egy májusi délelőtt, hogy a visszabukások száma megemelkedett, véres bukás látott napvilágot.. nagyon megijedtem.. persze ketten voltunk akkor is. Hívtam az orvost..mitévők legyünk... vártunk (minimális volt, de volt) .. azt hiszem két napot talán de csak nem múlt.. így nem volt más választás és tanács irány a Heim Pál... ott töltöttünk 5 napot. Sajnos tükrözés lett a vége.. mert a tápszercsere.. illetve a gyomorsavcsökkentő sem hozta a kívánt eredményt..  kiderült egy enyhe gyulladás, így laktózmentes.. tejmentes diétát kellett tartanunk egészen egy éves koráig...illetve egy egyszerű vérvételből.. egy agranulocitózis.. ami annyit jelent, hogy nem termelt a szervezete azt a  fehérvérsejtet ami ellenáll a fertőzéseknek..így ha lázas megbetegedésre kerül sor irány a Heim Pál.. és ott kap megfelelő kezelést.  így sajnos eleinte 2 havonta most már 3 havonta járunk ellenőrzésre a hematológiára. Szuperül hősként viseli a vérvételeket.    Persze Én"  a para mamik táborát növeltem és mindenfélét olvastam a  neten.. de megnyugtattak, hogy szűrték a gyerkőc vérképét mindenre és ne gondoljak  a legrosszabbra ilyesmiről szó sincs. Sajnos egyre több babánál derül erre fény.. nem tudni miért ...de a tendencia hogy egy éves koruk körül kinövik..Hát ebben reménykedünk.. és nem olvasom a "mivanhamégsem oldalakat.  A legutóbbi ellenőrzéskor  úgy néz ki ha lassan is de alakul a fehérvérsejtek száma..Eddig  nem volt szükség, hogy felkeressük egy lázas megbetegedés miatt a kórházat..mert két héttel ezelőttig szinte betegek sem voltunk. Akkor kaptunk egy komolyabb hörgőgyulladást.. egy éjszaka volt lázunk utána csak hőemelkedés.. de nem kellett Pestre menni.. (bár naponta telefonáltam a doktornőnek.. mi újság ).
Gyönyörűen fejlődik kint van 10 fogacskája.. amik szinte pikk-pakk jönnek.. nem igazán érzékeljük a fogzási fájdalmakat..nem mondom, hogy nem volt/van egy-egy keserves felsírás éjszaka.. de gyorsan a vállamon visszaalszik.  Próbáltuk úgy szoktatni, hogy egyedül aludjon el, nincs alvási rituálé.. Nálam megeszi a tápszert.. Apa adja a cumit és mennek aludni... ez működött egészen a betegségéig.. azóta van hogy kéri énekeljek neki, és ott kell csücsülnöm mellette.. persze érdekes mert a napközbeni alvásnál ezt nem igényli.. próbálom visszaszoktatni, majd nem tudom milyen sikerrel megy. Egy-két szót már mondogat szépen.. persze szerintem többet is mondhatna. Mondta már, hogy Anya, Apa, Papa, Mama.. de most mindenki Mama.. mindenkit így szólít.. ha éhes az "adjál" szót használja, érthetően. majdnem tisztán.. most kb. két hete van a "Vau " a kutyus.. mondja a Baba szót.. és a Brr.. az autóra.. remélem lassan gyarapszik a szókincse. Igyekszem sokat énekelni, mondókázni Neki.. folyton beszélek hozzá. Ügyesen elveszi a kezemből a kanalát, és villácskáját és teszi az ételt a szájába.. a nyers zöldségekkel még hadilábon áll.. de mindent megeszik amit eléje teszek főzve, sütve.. persze van hogy Bébiételből oldom meg az ebédjét.. de az esetek 95%-ban Én főzök Neki vagy a Mama.. eddig nem jött ki allergia sem mézre, dióra.. mogyorót még nem adtam neki.. de szerintem már evett mogyorót, mandulát tartalmazó/tartalmazható ételeket. Az elején igyekeztem minden szabályt betartani  a hozzátáplálásról... vettem könyveket... olvastam a neten.. figyelek, hogy hetente kerüljön máj, spenót/sóska/tojás az ételeibe. Neki főzök..magunknak már kevésbé.. most hogy a Mama nyugdíjas lett sokszor leveszi ezt a vállamról és Ő főz.  Néha van egyébként lelkiismeret furdalásom. Bence mellett nem tudok háztartást vezetni, csak ha alszik.. vagy ha a járókájában hajlandó egy 10-15 percet eltölteni.. a konyhánk kicsi oda járókát... nem tudok betenni. Próbáltam már, hogy az etetőszékbe berakom és adok a kezébe.. fakanalat.. tányért.. néha el van, de nem ez a jellemző. A párom szerint így is túl sokat foglalkozom a lakással.. (kb. 2-3 naponta port törlök és porszívózok.. a felmosás napi alap..) többet kellene pihennem míg Bence is alszik.. de nem tudok leállni.. frusztrál .. néha-néha leülök horgolok.. mert azért az az egy szenvedély megmaradt .. igaz hogy kevesebbet jóval..de kikapcsol.
Így 15 hónaposan elég ügyes... most már lejárunk vagyis a koronavírusos helyzetig lejártunk délelőttönként az udvarra.. és nagyon élvezte hogy majdnem vele egykorú gyerekeket nézeget és játszik velük. Úgy látom kell neki a gyerek társaság.
Minden nap mentünk a Mamiékhoz délután... alvás után.. s ott voltunk míg Apa haza nem jött. van hogy a délutáni alvást is ott töltötte. Van kiságya.. játéka ott is. Egyébként imád ott lenni, nagy kertes ház.. sokan veszik körül.. nagynéni.. unokatesók... s a jóidő beköszöntével. megnézzük  pipiket.. a vaut minden nap... most ezt a járvány miatt nem tehetjük.. de remélem gyorsan átjut rajta az Ország és lassan-lassan visszaállhatunk a megszokott rutinhoz. De ez az időszak jó lesz arra, hogy itthon is sokmindent redbe tegyek.. tervem egy étrendnapló kialakítása, hogy megkönnyítsem a napi dolgaimat.. a bevásárlást is leszűkítsem. Így nem kellene minden nap törni a fejem, hogy mit is készítsek számára..igyekszem ide is jönni és írni, beszámolni a mindennapjainkról.

2019. február 1., péntek

Az ajándék

Lassan egy éve nem írtam, volt időszak amikor összeszedtem a gondolataimat, hogy papírra vetem.. de mégsem tettem.
Most viszont úgy érzem itt az ideje, hogy megosszam Veletek azt a Csodálatos ajándékot amit tavaly ilyenkor még messze nem gondoltam volna, hogy belőlem ilyen érzelmeket vált majd ki ez az egész.
A 2018-as év elég húzósra sikeredett.. rengeteget dolgoztunk, Én a régi-új munkahelyemen, a Párom a saját munkahelyén és a saját terveit szövögetve, meg-megvalósítva. Nagyon sok sikeres rendezvény van a hátam mögött.., mely rengeteg dolgos hétvégével (lemondással ) járt.  Egy csodálatos Szicíliai utazás októberben, mellyel névnapom alkalmából leptek meg, ahol a látványtól szinte elsírtam magam, mert mindig ilyen helyre vágytam.
Egy félig-meddig 4 hónapig elhúzódó lakásfelújítás csőtörés miatt.. így a konyhám és az előszobám megújult, új burkolatot kapott, beszerzésre került egy-két új bútordarab a konyhába is.. egy kis festés..
És egy december 17-i telefon, mely megváltoztatta az Életünket!
Aznap szabadságon voltam, mert rengeteg elmaradásom volt otthon a Karácsonyi teendőkkel, az Adventi rendezvénysorozat miatt..( de este újra dolgoztam..) délelőtt még megvettem a Fenyőfánkat, ami csudiszép volt, s miután hazajöttem, és eldöntöttem, hogy akkor nekifogok az Adventi koszorúnak.. hogy az is legyen... csörgött a telefon!!! Miután letettem a hangom elcsuklott és csak zokogtam.. December 13-án született egy Kisfiú aki úgy néz ki egészséges (bár a Szülő Anyának voltak betegségei.. ezért még kétséges volt.. hogy minden rendben lesz-e a további vérvételek alkalmával), a Szülő Anya nincs már a kórházban és már a Szülőszobán lemondott Róla, És megnézhetjük ha fogadóképesek vagyunk! Szinte minden kiesett a kezemből és sírva hívtam a Párom.. aki munka miatt nem tudta azonnal felvenni.. és mentem Anyósom munkahelyére mert Valakivel meg kellett osztanom az egészet... persze közben Anyukámmal  is beszéltem.
Mire sikerült a szülőanyát előkeríteni, hogy akkor biztos hogy ezt az utat választja.. akkora már a Rendezvény melyen helyt kellett állnom elkezdődött... nem jártak ott a gondolataim, pedig gyönyörű és megindító volt a koncert a Templomban. S közben csörgött a telefon.. hogy akkor ha igen, holnap azaz kedden megnézhetjük Őt. Hívtam a Párom, és persze hogy igent mondott.. hogy megyünk nem kérdés.. ezt a Hírt aznap este a rendezvény után még  a Főnökömmel is meg kellett osztanom.. ki azt mondta rendben menjünk.. ( mondtam, hogy ha elfogadjuk nem tudom mi lesz utána.. mikor fogok tudni dolgozni, segíteni.. de Ő csak annyit mondott majd az élet kideríti).
S mentünk kedden reggel... szinte az éjszaka semmit nem aludtam.. az útközben hívtam a TEGYESZ-t telefonon, hogy ez a helyzet... Ők azt mondták jönnek az ünnepeket, ha úgy érezzük hogy haza szeretnénk hozni, és minden simán megy, Ők csütörtökön jönnek és megnézik  minden készen áll-e  a Baba fogadására. Két napunk se volt.. nem igazán tetszett Nekik ez a gyorsaság, és hogy Mi az hogy nem a Megyéből kaptunk kiajánlást.. de cseppet sem érdekelt akkor.
A kórházba érve találkoztunk az Alapítvány vezetőjével, aki elmondott pár dolgot, az ügymenetet.... És végre felmentünk az újszülött osztályra.. ahol egy kis helyiségbe invitáltak Minket, amit egy üvegfal választott el az Újszülött csecsemőktől akik épp nem Anyucival pihentek..és akkor kihozták Őt, kis pólyába.. csendben tágra nyílt szemekkel meredt ránk.. Én könnyes szemmel a kezembe vettem.. és csak néztem-néztük Őt.. Köszöntünk Neki,Ő csendben kis kék szemével ártatlan kis arccal tűrte a könnyeinket.. ott hagytak Vele Minket.. és akkor már tudtuk, hogy igen Ő hozzánk Született.. szeretnénk Őt felnevelni, gondoskodni Róla. Akkor megérkezett az orvos, a nővérke.. elmondták mit kell tudni.. mi a jelenlegi felállás.. és az Alapítvány munkatársa, feltette azt a kérdést melyre 1,5 éve vártunk, melyre azonnal  Igen-t mondtunk, hogy  szeretnénk mindennél jobban.
Majd a nővérke a kezünkbe adta a kis cumisüvegét, hogy akkor tessék gyakorolni és megetetni őt.. olyan kis csöppség volt, kis törékeny, de ügyesen tűrte az első közös etetésünk minden "nyűgjét", bizonytalanságát.. Evett és békésen karjainkba elaludt.. ott kellett hagyni Őt.. hiszen a nap többi része az ügyintézéssel telt. Hívták a  Gyámhivatalt rögtön, ahol péntekre kaptunk időpontot..
Ha nincsenek a barátok, ha nincs a Család nem tudom másfél nap alatt mit tudtunk volna összerakni.. persze biztos mindent, de Én sokszor felfogni sem tudtam mit csinálunk éppen.. Kaptunk Mindent.. kiságyat, pelenkázót, babakocsit.. hordozót.. rengeteg ruhát és iszonyat mennyiségű drukkot.. barátnőm kinek kisfia akkor 1,5 éves volt mosott is Nekünk.. iszonyat sokat köszönhetek Neki is hiszen az a rengeteg játék, ruha.. jótanács mind-mind kellett akkor... Kisfia pedig erőt és sok-sok szeretetet adott.
S mentünk, vagy mentem minden nap meglátogatni, fürdetés és etetés idejére.. és Ő ott feküdt  mindig egyedül az Újszülött osztály Babamegőrzőjében.. Én mentem... rögtön kézbe vettem... és 2 órát dajkáltam, beszélgettem hozzá... Ő pedig hol nézett, hol békésen szundikál.
Szerdán találkoztunk a Szülőanyával és párjával.. iszonyat izgultam, mi lesz mit várjak az egésztől.. de pozitívan csalódtam azt kell mondjam.. Ő elmondta történetét, Mi meséltünk Magunkról.. Ők elbúcsúztak a Kisfiútól.. Mi boldogan öleltük magunkhoz.
Elérkezett a csütörtök.. minden készen állt hogy a TEGYESZ igent mondjon a dolgokra.. s igent is mondott, készen álltunk Rá.
Csütörtökről- pénteken  virradóra semmit nem aludtam.. volt bennem félsz, mi lesz most,  vajon úgy gondolják még minndig hogy nem tudják felnevelni és tényleg Mi lehetünk a Szülei? .. 10:00-re volt időpontunk a Gyámhivatalba.. a Hölgy elég határozott és néha kicsit mogorva is volt.. közölte, hogy Ők délig vannak, és ma bizony ki nem tudják adni  a Határozatot.. majd csak az Ünnepek után, mert így is 8 napos elintézési határidő van .. nincs bent aláíró stb.. Én rögtön elsírtam magam.. hogy van szívük.. Karácsonyra egy csöppséget Család Nélkül hagyni.. bent a kórházba egyedül.. Mikor a többi Baba a  nap nagyrészében az Anyával és a Családtagokkal "Ünnepel".. De nem ígért semmit... felvette az adatokat.. elmondta a kötelező részt.. És elköszönt.. Mi is elköszöntünk a Szülő Anyától...az Alapítvány munkatársától.. és vártunk hátha.. És kevesebb mint 1 óra elteltével csörgött a telefon.. hogy megvan a kihelyező határozat, ha ott vagyunk a környéken még menjünk vissza érte.. És hozhatjuk haza a Babát ha a Kórház is kiadja.
Megint sírtam örömömben.. legszívesebben rohantam volna Hozzá.. de várni kellett a Kórházban azt mondták délután menjünk mert sok a Hazaadandó Baba.. így egy etetés után délután 16:30 körül kis hordozójában Apuka kezében elhagyhattuk a Kórház Újszülött osztályát és kezdődhetett a Közös kis életünk első hat hete.. az utat gyönyörűen végigaludta.. itthon a Mama segédletével, gyorsan még ügyetlenül megfürdettük.. és evés után álomba szenderült. Mi szinte nem is aludtunk aznap éjjel csak gyönyörködtünk kis tökéletes testében.. Én néztem lélegzik-e.. minden rendben van-e Vele... S onnantól kezdve megváltozott Minden.. már nem fontos annyira, hogy itthon pikk-pakkk minden totál rendbe legyen.. már nem zavar hogy a nappaliban a ruhaszárítón kisruhák és pelusok lógnak szinte a hét minden napján.. Összeszoktunk..voltak könnyebb és nehezebb nappalok- éjszakák.. sokat vagyok Vele egyedül, mert Apa messze dolgozik jelenleg, így most is egyedül vagyunk Apa csak hétvégére tud hazajönni.. de ügyesen vesszük az akadályokat.. túl vagyunk egy ellenőrző vérvételen rögtön Karácsony után, ami azt igazolta, hogy minden a lehető legnagyobb rendben.. túl vagyunk már az első védőnénis, és gyerekorvosi látogatáson, a csípőszűrésen.. és minden Tökéletes.. a hasunkat nagyon szeretjük.. kevesebb mint egy hónap itthon lét alatt 1 kg híztunk és nőttünk is hozzá.. Kis szeretetgombóc.. gyönyörű Baba, ki a Bence nevet kapta Tőlünk.. és múlt hét péntektől hivatalosan is a Mi kisfiunk!
És hogy mit érzek, hihetetlen boldogságot, néha boldog fáradtságot.. és egy pillanatig nincs kétely bennem/Bennünk hogy Ő Nekünk született, igazi kis Karácsonyi Ajándék.

A blog címnek már nincs létjogosultsága jelenleg.. hogy lesz-e azt még nem tudom, most más a fontos.. hogy fogok írni Róla az biztos, megosztom történetét amikor időm engedi, hogy itt-e vagy más Blogon azt még nem tudom, de jelezek Róla ha szeretnétek továbbra is követni Közös kis életünket.

2018. április 10., kedd

Túlon túl..

Elkezdtem a munkát az új-régi munkahelyen, rögtön bele a sűrűjébe. Több rendezvény is  követi egymást az elkövetkező hetekben, tehát pörgés van ezerrel.
Itthon is szétvertük a konyhát.. aztán vissza is kellett pakolnunk ideiglenesen merthogy jön a Húsvét és ne akkor ne legyen víz a kedves lakóknak alattunk.. így úgy tűnik végre a jövő hét elején kicserélik a repedt szennyvízcsövet, majd festünk, cserélek pár konyhaszekrény darabot, lamináltpadlót teszünk a konyhába és a folyosóra, ezzel együtt kicserélünk pár küszöböt.. cserélek pár kiegészítőt és nagyjából boldog leszek a lakással. (na jó azért van még mit szépíteni..)
Túl vagyok a vérvételeken és jelentem nem vagyok boldog. Sikerült kivitelezni a ciklus 4. napon és a 21. napon is. És borzasztó eredmények születtek:

D-vit:40,8 ( megfelelő szint 75-...)

TSH 2,413 mIU/L              0,400 - 4,000

Szabad T4 10,29 pmol/L    7,75 - 15,21

Szabad T3 4,90 pmol/L      3,80 - 6,00

Anti-TPO 0,4 U/mL            0,0 - 9,0

LH 5,65 U/L
   follikuláris fázis : 2,12 - 10,89 U/l

FSH 8,68 U/L
   follikuláris fázis : 3,85-8,78 U/L

Prolaktin 611,1 mIU/L
Referencia nem terhes esetben: 70,8..566,5

Ösztradiol 258,6 pmol/L
follikuláris fázis : 99,1 - 447,9 pmol/l

Glükóz 0'(glükóz terhelés elõtt)           5,3 mmol/L             ref: 3,5 - 6,1
Glükóz 60' (glükóz terhelés után)        5,5 mmol/L             ref: 3,1 - 10,5
Glükóz 120'(glükóz terhelés után)       4,7 mmol/L             ref: 3,1 - 7,5
Inzulin 0'(glükóz terhelés elõtt)           5,3 mIU/L                ref: 1,9 - 23,0
Inzulin 60'(glükóz terhelés után)         62,8 mIU/L
Inzulin 120'(glükóz terhelés után)       26,6 mIU/L
HOMA-IR                                                 1,2                           - 4,4


Ciklus 21. nap:

Prolaktin 660,1 mIU/L
Referencia nem terhes esetben: 70,8..566,5

Progeszteron 65,1 nmol/L

luteális fázis : 16,40 - 59,02 nmol/l
I. trimeszter : 15,04 - 161,35 nmol/l
II. trimeszter : 61,72 - 144,05 nmol/l

Megcsináltattam még a cölikália szűrést is de negatív lett..

Szóval kiborított ez a magas prolaktin rendesen, amúgy is stresszes időszakon vagyok túl. Folyamatosan izzadok, ami kiakaszt mostanában.. olyan "tüneteket" produkálok amiket nem tudok más számlájára írni, csak a hormonokéra..egyszóval nem érzem magam jó passzban. A gyönyörű progeszteron érték hatására is 28. cn-en megjött így a dokilátogatást is el kellett halasztanom a jövő hét keddre. (bár legalább ciklus közepe, meglátjuk milyen tüsző érik és hol)

2018. február 26., hétfő

Tervek

Túl lassan a második hónapon is ebből az évből és a tervek lassan megvalósulni látszanak.
A január eltelt, voltunk 10  napot síelni, ami nagyon jó volt végre kettesben, gyönyörű helyen, távol a munkától, a hétköznapoktól. Igaz a párom egy kis vírussal tért haza, ami sajnos a mai napig tart nála, még nem igazán jött helyre. Én jelentem egyenlőre megúsztam a dolgot, nem is szeretnék beleesni, pedig a suliban most kezd tetőfokára hágni  a hiányzások száma.
De már csak 3 napot kell túlélnem.. ugyanis a hónap elején megkerestek egy jó lehetőséggel, hogy munkahelyet válthatnék, kevésbé stresszes, és azt csinálom végre amit szeretek.. rendezvényeket szervezhetek. Itthon a településen belül..gondolkodtam sokat az ajánlaton, nem árultam zsákbamacskát mikor a beszélgetésen elárultam, az Örökbefogadási projektet.. ha jön az a bizonyos telefon Nekem mennem kell. Így is kellek Nekik, számítanak rám.. nem volt könnyű meghozni a döntést, és az Iskolában előadni, hogy akkor Én mennék, és jó lenne ha lenne valaki más a helyemre, akit azért be is kell tanítani az alap dolgokra.
Egész jól fogadták a hírt, a HR-es kolléganő mondta hogy van 10 nap szabim amit azért vegyek ki mert hát ki nem fizetik az biztos. Így hát péntektől itthon leszek egészen március 18-ig. Sok tervem van az elkövetkező két hétre az biztos.
Szeretném itthon rendbe tenni a lakást ( a ruhatáramat) egy kicsit, bár márciusban sajnos a konyhát és a fürdőszobát szét kell vernünk, vagy hajszálrepedés, vagy a vízvezeték csövek nedvesedése miatt.. sajnos penészedik mindkét helyiségem, a konyhába már olyan méreteket öltött, hogy a konyhaszekrényem hátoldala már fel van puklisodva. Most már intézem a biztosítást és mi egyebeket.. és ha már szétszedjük, akkor jöhet a festés és a várva várt laminált padló a jelenlegi járólap helyett a konyhába és a folyosóra egyaránt.. És így minden helyiségünk teljesen átment a felújításon..
aztán ugye itt vagyok Én, akit azért nem hagy nyugodni az a decemberi pozitív tesz, és hát vannak olyan tüneteim amik sajnos mostanában vissza-visszatérnek, és úgy gondolom a glutén, laktóz lehet a hibás.. sokszor puffadok, nagy a hasam, és fáj is mostanában.. ( főleg bizonyos menza kaják után, mert az Iskolában ebédelni szoktam..) sűrűn megy  a hasam.. és hát az a bizonyos nőgyógyászati látogatás is aktuálissá válik, illetve az elmúlt ciklusokban a ciklus közepén vagy peteéréskor volt némi pecsételés, amit Én soha nem szoktam.. Így úgy gondoltam csináltatok egy átfogó vérvizsgálatot.. most hogy szabin leszek nem kell elkéredzkedni,  Így lesz cölikália szűrés, Ir vérvétel 3 pontos, Tsh, D-vitamin... prolaktin, progeszteron.. sajnos a hormon vérvételt a ciklus 3 és 21. napit nem fogom tudni kivitelezni, mert a 21. napon már az új helyen dolgozom.. és a vizsgálatok nagy részét a synlabban gondoltam Bp-en a 21. napit meg a közeli centrumlabban tudnám csináltatni, bár már úgy láttam az árlistákat hogy egy csoport tagjai. Ezen gondolkodom.. így lesz egy leletsorozat amivel mehetek a nőgyógyihoz.. és kapok egy képet magamról, hogy esetleg kell-e endokrinológust ismét felkeresnem vagy sem..ezeken a vizsgálatokon már évek óta nem voltam, tehát eléggé esedékes mind. Még egy NK funkción gondolkodom hogy lehet kéne egy új, de sok helyen olvasom.. hogy mostanában nagy divatot csinálnak belőle.. és hogy önmagában nem jelent semmi.. és mivel decemberbe volt pozi teszt és vérvétel, úgy gondolom, ha azzal gond lenne akkor eleve nem is tapadt volna meg az a piciny embrió, és el sem indul..így bár doktor nem vagyok de én a hormonokat tartom felelősnek és esetleg egy autoimmun problémát a leiden mutáció mellett..
Közben pedig horgolok ezerrel mert itt a húsvét és jönnek a nyuszik.. szóval nem unatkozom az elkövetkező hetekben, és igyekszem gyakrabban is jönni egy kis beszámolóval. Ja és persze azért nagyon várom azt a bizonyos telefont..

2018. január 3., szerda

2017-es év zárás

Egész jól indult a december. Nem stresszeltünk ajándékokon, nem hozott lázba a karácsonyi nagybevásárlás. Ment minden szépen a maga útján. Vártam a szünetet, a pihenés miatt. És akkor bevillant hogy hogy is állok ciklusügyileg? Mert nem mérek..nem számolgatok mert nem látom értelmét.. de volt vmi 24. cn-en amire azt hittem megjön egy kis pecsételés, mellfájás amit nem értettem ott és akkor.  Ekkor jött a hidegzuhany 27. cn pozitív 10-es teszt. Hát csak pislogtam ez most mit akar jelenteni. A párom azt mondta jó-jó de azért nem olyan erős várjunk még. Persze teljesen nyugodtan nem izgulva mentem dolgozni..nem volt az a nagy izgalom. Majd másnap megint talán erősebben, de 3 különböző teszt mutat valamit. Írok a dokinak, aki azt válaszolta menjen a progeszteron és a cleaxen..de jó lenne vérvétel is. Hát annak a kivitelezése nem volt egyszerű. Mivel 20 km-el odébb van a magánlabor..oda el kell jutni..de megoldottam. Az eredmény késő délután érkezett. Hcg 13..progi: 3.2 ..hát nem voltam boldog. Küldtem a dokinak aki azt irta kevés de nem nulla..minden menjen tovább. Nem reménykedtem mert iszonyat kevés főleg a progi.. És én nem tudtam hovatenni az egészet, de jött a hidegzuhany..teszt nem erősödik..pecsételés beindult.
Hát igy zártam a decembert ott állva, hogy mit is akar a testem valójában. Hiszen a lombikok el sem indulnak..és évek múltán produkál a szervezetem, tehát akkor most hogyan tovább? Mikor elfogadtam az Örökbefogadást, várom készülök Rá. És megmutatja a testem hogy képes lesz valamire? Minden diéta, odafigyelés..hőmérőzés nélkül. Nem vagyok szomorú csak azt kérdem miért pont most..annyi év..annyi küzdelem, sikertelen hónap után. Vagy talán a Harkányi kúra segít, vagy a teljes elengedés?
Igy zártam a 2017-es esztendőt..nem volt nagy kedvünk a Szilveszterhez sem, de azért elmentünk a barátokkal. S várjuk mit hoz 2018!

2017. október 17., kedd

Új síkon

Azt a címet adtam írásomnak, hogy új síkon.. talán a blog címem sem a legmegfelelőbb már..Igen új síkra léptünk, a nyár sok mindent megforgatott, sok dolgot átértékeltünk magunkban. Na nem a kapcsolatunkat- ne értsétek félre. Az köszöni szépen jól van, imádjuk egymást továbbra is. A párom még mindig meg tud lepni 18 év után. Valamelyik nap küldött egy olyan dalt messenger-en mely mintha Rólunk íródott volna. Azt mondta "meghallottam és Te jutottál eszembe"..
A babavállalás terén léptünk új utakra. A lombikprogramot most hanyagoljuk, hogy meddig nem tudom, egyenlőre az elkövetkező fél/egy éves tervben nincs benne. Nem tudom ez változik-e most egyenlőre nem érzem magam képesnek egy újabb ilyen megpróbáltatásra. Tudom, talán sokan azt mondják most, ez biztos meghülyült.. más mit nem adna ha lennének fagyasztott embriói és lenne még 3 TB-s lehetősége. De könyörgöm Nálunk eddig egyik (4 beültetés, 6 embrió) sem működött.. indult.. az Intézet nem csinál másfajta protokollt, másképpen mint eddig.. nincs eredmény. Lehet majd váltunk nem tudom még.Ez a jövő zenéje.
Ellenben megvan a határozatunk, hogy Örökbefogadó Szülők lehetünk!!! Ez nagy lépés és nagy elszántság a kapcsolatunkban és az életünkben úgy gondolom. Az elmúlt hónapokat a beszélgetések, környezettanulmányok, egész napos!!!  pszichológusi vizsgálat, tanfolyam tette ki.
Még nem fogtam fel igazán, hogy innentől kezdve (persze tudom hogy még év/évek) de bármikor jöhet majd a telefon, hogy igen van egy kis csoda aki úgy gondolja hogy Nálunk a jó helye lesz, és szerető szülei leszünk. Bízom benne, hogy ha eljön az idő meg tudunk felelni eme feladatnak.
S hogy feladtuk volna a saját vér szerinti gyermek születését. Nem azt talán soha nem tudom/tudjuk feladni, ki tudja majd talán az élet hozza magával.
Addig pedig várunk remélem türelmesen, elfoglaljuk magunkat,utazgatunk, pihenünk, kirándulunk..kedvteléseknek hódolunk.
Én most a horgolásnak speciel. Hihetetlen "rendelésem" van karácsonyig.. Babákat horgolok, melyeknek érdekessége, hogy a kalapjuk virágformát mutat. Imádom őket horgolni, fájó szívvel válok meg tőlük.. hozzám nőnek horgolás közben. Mint egy saját gyerek. De most jó ezen a síkon.

2017. július 9., vasárnap

Harkány

Már két hete hogy "wellness pihenésemet töltöm" ahogy a család fogalmaz a Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórház komfort fokozatú szobájában Harkányban.
Nagyon jól érzem magam, úgy gondolom egy szavam se lehet, itt Mindenki értünk van, legalábbis Én ezt érzem.
Kedvesen, mosolygósan fogadtak amikor megérkeztem,  s bármi kérdésünk van készségesen jókedvűen válaszolnak. Reggeli érkezésemet követően a beadminisztrálás után megkaptam a szobámat, ahol a nővérke jött  is gyorsan, kikérdezte az alap adatokat, gyógyszerallergia stb.. csinált egy gyors vérnyomásmérést, majd vártam a kezelőorvosra.
Aki jött is nem sokkal később meglepetésemre Hölgy nőgyógyász lett a kezelő orvosom a három hetes itt tartózkodásom idejére.
Megvizsgált, megnézte a beküldött és vitt leleteimet, zárójelentéseimet, és már akkor olyat mondott amit eddig még senki ezelőtt. Hogy bizony az endometriózis, a rejtett gluténérzékenység okozhat Ám Nálam magas Nk sejt aktivitást. ( de hogy ez senkinek  még eszébe sem jutott, hogy akkor volt pozitív változás az életemben amikor kihagytam a glutént az életemből.. az endometriózist meg tulajdonképpen a kórházi zárójelentésemre és a szövettani leletre leírták egyértelműen, de sem gyógyszert sem egyéb kezelést nem kaptam rá ... bár elviekben volt már ugye uh-os p.vezeték átjárhatósági, több uh..és vizsgálat de nem tapintottak rá, nincs tünete..)
Szóval a terv gluténmentes diéta, órarendszerű iszappakolás, kádfürdő,  bio mágneságy, csoportos torna, intim torna, pszichológiai beszélgetés, reflexmasszázs, derék és has masszázs. Ezzel a kézzel írott tervvel kellett a vizsgálat után jelentkeznem a recepción, ahol szó szerint megírták a három hetes órarendemet, hogy hol melyik időpontban kinél kell pihenésre jelentkeznem.
A kezelések időtartama 20 percben mérhető, a tornák napi szinten mennek, egyéni és csoportos oktatásban, a kádfürdő, az iszapkezelés és a biomágneses ágy kétnaponta váltják egymást, egyik nap egyik, másik nap másik.
Már megérkezésem napján megkaptam az első kezeléseket.. így fájón búcsúztam gyorsan Páromtól, aki megígérte hogy a köztes hétvégén meglátogat, addig is beszélünk minden nap.
A szobát elfoglalva berendezkedtem, kipakoltam, megismertem egy éjszakára szóló szobatársamat mert Ő már másnap utazott haza. A szoba szép világos, azt nem mondom hogy nagyon tágas, de terasza is van, saját fürdővel, wc-vel, hűtővel.. minden nap takarítják.
Így kezdődött a három hetes kezelési időszak,  ahol az első napokban mint kis újonc órarenddel a kezemben közlekedtem, hogy mit hol találok, hová kell mennem, mert van ám bizony, hogy egy masszázs után gyorsan kell tusolni, hogy a biomágneses kezelés ideje alatt krém nem legyen a testeden.. mert akkor nem fejti ki annyira jótékony hatását.
Mind a doktornő mind a Főorvos jár minden nap vizitelni reggeli után.
Kaptam egy nagyon aranyos szobatársat fiatal itt lakik a mellettünk levő településen, szóval mindent ismer kalauzol.
Az első két-három nap telt nehezebben a párom Nélkül, de akkor azt mondtam helló Kislány nem azért jöttél, hogy depis légy, élvezd, kádfürdő amit imádsz, masszázs ahol kényeztetnek.. olvasol,pihensz mehetsz sétálni..van szolárium szauna, kozmetikus,  s ahogy telik az idő egyre jobban élvezem, egyre több "ismerős" köszön a folyosón és beszélgetésre sarkall. Az étkezésnél szigorú ülésrend van, de nagyon jó az asztal társaság.
Az időm nagy részét kiteszik a kezelések, főképp délelőtt. Rutinosan ébredek/ébredünk reggel 7-kor mert fél 8-kor már reggeli, vizit fél 9-kor és ki ki megindul a kis órarendjével, motyójával a kezelésre.. majd fél 1-kor ebéd és van amikor még délután is van kezelés, van amikor a délután teljes egészében szabad. Szabad időmben horgolok nagyon sokat, a Zabbez babák már készülnek serényen, olvasok..  kedvenc sorozatom nézem ami visszarepít az időben..napozni még nem sokat napoztam (pedig belső napozó kertje is van az Intézménynek) mert a meleg kádfürdő vagy iszap után nincs kedvem még a napon tovább főni..
A héten sikeresen megjött piri.. de sem mellfájdalom, sem has-derékfájás nem kísérte. Erre azt mondta a főorvos, hogy " na látja erről beszélek" , hogy használ a kezelés. Ezeken a napokon az iszap és a vizes kezelés elmaradt, de majd pótoljuk.
Hétvégén  mert eljött gyorsan a köztes hétvége is. meglátogatott a férjem szuper kis hétvégét töltöttünk együtt, kirándultunk mert itt azt is lehet, távozós papírral meg lehet oldani. Hihetetlen feltöltött a további egy hétre még, mert annyi van még hátra. Gyorsan el fog menni az biztos, de tudom, bízom Benne hogy lesz eredménye! S ha már mondhatom annyit elértek Nálam, hogy kérem szépen meg tudok inni napi 3 liter folyadékot (főképp vizet) amit álmomban sem gondoltam volna magamról,
És bízom Benne hogy a folytatás is  sikeres lesz, és a nyár végére Kismama leszek.